drag

Tanulmány: A Covid-19 hatására 61,6 milliárd dollárral csökken a sport üzletág bevétele

A Two Circles becslése szerint a tervezett sportesemények alig 53%-át fogják megrendezni 2020-ban.

Az új tanulmány rávilágít, hogy a sport üzletág nem kevesebb mint 61,6 milliárd dolláros bevételhiánnyal szembesülhet 2020 végéig.

Mivel a sportnaptár közel felét fenyegeti a halasztás a koronavírus okozta leállás miatt, a Two Circle marketingügynökség beszámolója úgy becsüli, hogy emiatt az üzletág mindössze 73,7 milliárd dolláros bevételt tud hozni.

A Two Circle tanulmánya szerint a sport, mint üzlet jó úton haladt, hogy elérje a 135,3 milliárd dolláros összbevételt, ami a 2019-ben generált 129 milliárdhoz képest 4,9 százalékos növekedést jelentett volna. Ám a ligák és szövetségek most elsősorban azért küzdenek, hogy mérsékeljék a károkat, miután március közepén szinte minden sporteseményt felfüggesztettek, és a becslések szerint a tervezett események alig 53%-át fogják tudni megrendezni az idei évben.  

A becsült bevétel a jogtulajdonosoktól, a média eladásokból és a szponzori jogokból származó bevételek összességét jelenti.

A Two Circles úgy véli, a fokozatosan újraéledő sportélet várhatóan szeptemberben ugorhat meg jelentősebben. 

“A sportszervezetek a lehető leghamarabb szeretnének visszatérni, mert minél hosszabb a szünet, annál komolyabb lesz a negatív pénzügyi hatás” – mondta Gareth Balch, a Two Circles vezérigazgatója.

„Ám a sport csak akkor térhet vissza, és akkor is fog, ha biztonságosnak ítéli meg a helyzetet, mindezt a kormányok és egészségügyi hatóságok támogatásával. Még a nézők nélküli sportesemények megrendezése is komplex kihívásokat rejt magában.”

A Two Circles szerint az idén 49.803 jelentős sporteseményt rendeztek volna, ahol legalább 5 ezres fizető nézővel számoltak.  

Márciusban 5.584 eseményre került volna sor, de csak 1.870-et (33%) tudtak megrendezni.

Balch hozzátette: „A többi iparággal összehasonlítva, a mai nehéz gazdasági helyzetben a sport ellenállónak bizonyul a recesszióval szemben. Bár az élő sportesemények szünetelnek, és a sport minden szegletét fájdalmasan érinti a mostani pénzügyi hatás, biztosak vagyunk abban, hogy a sport visszatér, akár zárt kapuk mögött, akár teltházzal, és a sportgazdaság ismét virágozni fog.”

Forrás: Sports Pro Media

Kezdjük el a közös munkát még ma!
‍Keress minket bizalommal!
Kapcsolat