drag

Sikeres, szeles szezonrajt!

fotó: Gádorfalvi Áron, Balázs Nikolett

Az egyéni olimpiai sportágak résztvevői közül egyik elsőként mérhették össze tudásukat a hazai szörfösök: a világjárvány miatt alaposan megtépázott és átalakult naptár első versenyhétvégéjére, a Rip Curl Kupára Balatonaligán került sor. 

Hideg, esős, de szeles körülmények között zajlottak a futamok, amelyek során a válogatott versenyzők remekeltek: Sánta Bence (MSZA) és Cholnoky Sára (Körte SE) kapta meg a Rip Curl vándorserleget – mindkét sportoló az új olimpiai osztályban, a foilban teljesített kiemelkedően. 

„A válogatott RSX felszerelései kint ragadtak Spanyolországban, így az olimpiai osztály versenyét el kellett halasztanunk, ám mivel ezt már korábban tudtuk, úgy döntöttünk, hogy a válogatott versenyzők próbálják ki magukat az új olimpiai osztályban, a foilban – nyilatkozta Utassy Loránd szövetségi kapitány, aki maga is részt vett az open foil versenyén. – A válogatottak remek formáját mutatja, hogy Sánta Bence toronymagasan nyerte meg a foil osztály versenyét, az olimpiai kvótás Cholnoky Sára pedig a férfi-női összevont mezőnyben harmadikként végzett. Ez jó jel arra vonatkozóan, hogy ha elköszön az RSX osztály, a magyarok a foilban is megállják majd a helyüket. A junior osztályokban is nagy csatákat láthattunk, nagy létszámú mezőnyökkel.”

A Magyar Szörf Szövetség elnöke, Szalay Balázs elárulta, néhány hete még szinte kilátástalannak tűnt, hogy ilyen hamar újra tudják indítani a sportéletet, ezért is örül nagyon annak, hogy már május utolsó hétvégéjén megtarthatták az idénynyitót. 

„Szépszámú mezőnnyel tartottuk meg az idénynyitót Balatonaligán, a szörftársadalom java elindult a versenyen – mondta Szalay Balázs. – Külön öröm, hogy az új olimpiai osztályban tízen rajthoz álltak, talán még időben vagyunk, hogy a foilba is beletanuljunk. Ebben az osztályban mindenki a nulláról indul, így minél hamarabb komplett olimpiai felszereléseknek kellene érkezniük az országba ahhoz, hogy ez mehessen tovább.”

A Rip Curl kupa részletes eredményei az alábbi linken találhatók: 

http://hwa.hu/versenyek/2020/magyar_bajnoksag_2020_i_fordulo_rip_curl_kupa

Kezdjük el a közös munkát még ma!
‍Keress minket bizalommal!
Kapcsolat