drag

Legendás szörfbolt zárta be kapuit

Több mint 40 év után bezár a legendás Naish Hawaii, amely windsurf, kitesurf és SUP forgalmazással foglalkozott Kailuán. A családi tulajdonban lévő üzlet kiárusítja a készletét, majd pedig bezár, mert a bérleti díj túl magas, a koronavírus-járvány miatt pedig az idén kinyitni sem tudtak, ami megpecsételte a sorsukat.

Carol Naish és a férje, Rick 1979-ben nyitotta üzletét, amely 1982-ben költözött a jelenlegi helyére. Fiúk, Robby a windsurf legendás bajnoka, a kite és a SUP úttörője volt, így találkozott vele a Spormarketing Ügynökség vezetője, Szalay Balázs is.

„1988-ban ismertem meg Robby Naish-t, részt vettem egy háromnapos szörftréningen, és első látásra megkedveltem – nem csupán azért, mert számtalanszor láttam a tévében, hogy előre és hátra szaltókat ugrik a hullámokon – mondta Szalay Balázs. – Ötször nyerte meg a világ egyik legrégebbi és leghíresebb versenyét, az Aloha Classicot, közben saját szörfdeszkát fejlesztett, majd az egyik első kite-os lett, és részt vett a SUP-deszkák fejlesztésében is. Az üzlet azonban, amelynek oldalfalain és mennyezetén több száz szörfdeszka található, több mint negyven év után sajnos bezárta kapuit, ám biztos vagyok benne, hogy Robby Naish csakúgy, mint tavaly, a következő években is részt vesz majd az Aloha Classicon. Már nem versenyez, de inspirálja a fiatal versenyzőket… S egyszer talán a családi vállalkozás is újra megnyitja kapuit.”

Kezdjük el a közös munkát még ma!
‍Keress minket bizalommal!
Kapcsolat