Újabb legendás verseny került ki a nemzetközi autósport idei versenynaptárából: a Wales rali rendezői kedden úgy döntöttek, a koronavírus-járvány következményei miatt nem rendezik meg a világbajnoki sorozat utolsó előtti futamát amely október végén, november elején lett volna esedékes.
Hatalmas veszteség ez az autósportnak (legalább akkora, mint hogy a legendás Monacói Nagydíj elmarad a Formula 1-ben) – több mint ötven éve nem volt példa arra, hogy a brit viadal ne szerepelt volna a ralielit sorozatában.
Már most látszik, hogy nagyon furcsa világbajnoki szezonnak nézünk elébe (egyébként nemcsak itt, hanem az autósport többi szakágában is), még akkor is, ha a raliban három verseny legalább már lezajlott az év elején (a korai szezonkezdet áldásos hatása), és van esély a folytatása. A török, a német és a szezonzáró japán vb-futam egyelőre az eredeti időponttal szerepel a naptárban, így a folytatás (jelen állás szerint) szeptember végén következhet Törökországban. A világbajnoki pontversenyt három futam után a hatszoros világbajnok Sébastien Ogier vezeti a brit Elfyn Evans előtt, aki miatt biztosan tízezrek látogattak volna ki a walesi futamra, ezért is nagyon nagy kár, hogy ezt legközelebb jövőre tehetik meg.
Jó párhuzam a túraautó-világkupa (WTCR) magyar viadala, amelyet előbb töröltek (április végén tartották volna a Hungaroringen), majd mégis visszakerült a naptárba október 17-18-ai dátummal, így a magyar szurkolók az idén is láthatják hazai pályán versenyezni Michelisz Norbertet, aki címvédőként semmiképpen sem szerette volna kihagyni ezt a lehetőséget. Hab a tortán, hogy ugyanezen a hétvégén a kamion Európa-bajnokság mezőnye is összeméri gyorsaságát a mogyoródi versenypályán, ahol a Formula 1-es Magyar Nagydíj után egészen biztosan ez lesz a második legrangosabb nemzetközi esemény az idén.
Ha már nemzetközi versenyek: muszáj visszakanyarodnunk a rali szakághoz, hiszen az Európa-bajnokság (ERC) versenynaptárában novemberi dátummal az idén is helyet kapott a Nyíregyháza környékén zajló Rally Hungary, amely a folyamatos versenytörlések miatt még inkább felértékelődhet.