drag

Bíróságon keresi igazát a legjobb kínai sportoló

Fellebbez gyakorlatilag pályafutása végét jelentő eltiltása ellen a legismertebb és legeredményesebb aktív kínai sportoló, Szun Jang. A 28 esztendős úszót február végén tiltották el nyolc évre, ezért a svájci szövetségi bírósághoz fordul.

Kína történetének első úszó olimpiai bajnoka, Szun Jang 2018 szeptemberében összekülönbözött az otthonába látogató, szerinte nem megfelelő akkreditációval rendelkező doppingellenőrökkel. A Nemzetközi Úszószövetség (FINA) mégis csak figyelmeztetésben részesítette a sportág egyik legnagyobb egyéniségét, ám a mintavételt lebonyolító Doppingellenes Világügynökség (WADA) nem hagyta annyiban az ügyet és a Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordult.

Ez a szervezet már olyannyira vétkesnek találta a háromszoros olimpiai és tizenegyszeres világbajnok versenyzőt (aki egyszer már kapott egy háromhónapos eltiltást doppingolásért), hogy nyolcéves eltiltással sújtotta amiért „beleavatkozott a doppingellenőrzési folyamatba”, ami egy elég finom körülírása annak, hogy Szun Jang és testőre kalapáccsal verték szét a sportoló által leadott, egyébként valóban nem teljesen szabályszerű módon levett mintákat tartalmazó kémcsöveket. Ugyanakkor mivel Szun Jang egyébként nem adott pozitív mintát, megtarthatta az érmeit és eredményeit, valamint továbbra is ő az 1500 méteres gyorsúszás világrekordere is.

A 2020-as (illetve a koronavírus-helyzet miatt 2021-re tolódott) tokiói olimpián viszont a kínai népi hősnek számító úszó nem védhette volna meg címét 200 méteres gyorsúszásban, ezért fordult most a svájci szövetségi bírósághoz. (Na meg nevének tisztázása miatt is, elvégre neve annyira összefonódott a doppinggal, hogy a tavalyi kvangdzsui világbajnokságon a versenyzőtársak nem voltak hajlandóak egy dobogóra felállni vele.)

És hogy miért éppen Svájcban keresi az igazát? Nos, az őt elítélő szervezet, a Sportdöntőbíróság a svájci Montreaux-ban székel, és bár az ítéletei elvileg véglegesek, némi jogászkodással a svájci bíróság azért felügyeletet gyakorol felette. Ám az elmúlt csaknem 30 évben az efféle fellebbezések kevesebb mint 10 százaléka járt sikerrel, ráadásul Szun Jang csak azon az alapon kérhetne jogorvoslatot, ha nem kezelték egyenlő félként a meghallgatáson, vagy ha nem adhatta elő az álláspontját. (Az ugyanakkor tény, hogy a CAS eljárásában komoly zökkenőket okozott, hogy az úszó és jó néhány tanú is csak mandarin nyelven kommunikál, és a tolmácsolással akadtak nehézségek.)

Ráadásul ha Szun Jang sikerrel is jár a bíróságon, az nem adhatja neki vissza a versenyengedélyt, csak új eljárásra kötelezheti a CAS-t, amely után a sportolót adott esetben ugyanúgy eltilthatják. Vagyis a sportág legendája, akit szokás minden idők talán legjobb gyorsúszójának is tartani, egyelőre elég messze van attól, hogy a tokiói olimpián tovább gyarapítsa sikerei számát.

Kezdjük el a közös munkát még ma!
‍Keress minket bizalommal!
Kapcsolat