drag

Alkalmazkodás és improvizálás – szervezői oldalról is ez a tereprali!

Az idei győztesek már jelezték részvételüket a 2021-es Africa Race-en, ám akik még nem hoztak döntést a januári indulással kapcsolatban, azoknak a szervezők megkönnyítették a dolgát, ugyanis július 31-ig meghosszabbították a kedvezményes nevezési időszakot. 

A szervezők körültekintően jártak el az útvonal kijelölésekor, és csökkentve a szervizcsapatok mozgását, két hurokszakaszt is beiktattak a január 5-én rajtoló verseny programjába. A 13. Africa Race az elődeihez hasonlóan izgalmasnak ígérkezik, és főként sivatagi szakaszokból épül fel – természetesen a világjárvány okozta új helyzethez is igyekezett alkalmazkodni a kétszeres Dakar-győztes Jean-Louis Schlesser csapata. 

„Az útvonal kijelölésekor törekszünk arra, hogy a mezőny a lehető legnagyobb biztonságban legyen, így az már teljesen biztos, hogy kijelölünk két hurokszakaszt, ami azt jelenti, hogy kétszer is ugyanabban a táborban maradnak a szervizcsapatok – nyilatkozta Jean-Louis Schlesser. – Nem tudjuk, milyen lesz a járványügyi helyzet januárban, de bízunk a partnereinkben, akik hozzánk hasonlóan profik, és természetesen alkalmazkodunk majd az adott körülményekhez. Amilyen intézkedést tiszteletben kell tartani, azt tiszteletben tartjuk.”

Sokakban felvetődik a kérdés, mi van akkor, ha törölni kell a versenyt. A főszervező erre is megadta a választ: ha december végén, január elején nem lehet utazni, akkor visszafizetik a nevezési díjat, így a versenyzők nem kockáztatnak semmit. 

Az Africa Race mezőnyét ezúttal is 25 fős orvosi csapat kíséri: a szokásoknak megfelelően 6 terepjáróval, 2 helikopterrel és két söprögető autóval – és természetesen orvosi szempontból is alkalmazkodnak a helyzethez, ha kell előírják a kötelező maszkviselést. 

S hogy mit kell tudni az útvonalról? 

René Metge elárulta, a marokkói pályák már készen állnak, a szünnap az utóbbi években megszokott módon Dakhlában lesz, és ők nem csupán a táborok hangulatával, az esti tábortűzzel idézik fel Thierry Sabine emlékét, hanem azzal is, hogy nem használnak elektronikus itinert. Metge a papír itinerben hisz, mert az nem tud lemerülni, összetörni, és egy esetleges elakadás után a navigátor pontosan tudja, hogy hol is tartottak – az „Öreg” úgy véli, így precízebben dolgozhatnak a mitfahrerek. Márpedig egy hosszú távú sivatagi versenyen ez a siker egyik kulcsa. 

Kezdjük el a közös munkát még ma!
‍Keress minket bizalommal!
Kapcsolat