drag

Alig két hét a rajtig

Július 31-én, Tatán kezdődik az MKB-Pannónia Strandröplabda Magyar Bajnokság, ezúttal is érdemes lesz ellátogatni a sportág legfontosabb hazai versenysorozatának állomásaira. 

Ahogyan a magunk mögött hagyott hétvégén nem rendeztek, úgy az előttünk állón sem tartanak jelentősebb felnőtt strandröplabdaversenyt idehaza, avagy most már mindenki a július 31-én kezdődő MKB-Pannónia Magyar Bajnokságra készül. 

A koronavírus-járvány nem múlt el nyomtalanul, hiszen míg tavaly négy forduló előzte meg a Lupa-tavi döntőt, ezúttal csupán két, mesterversenynek nevezett eseményen dől el, kik szerepelhetnek augusztus végén a bajnoki címről döntő tornán. Az biztos, hogy Tata ezúttal sem hiányozhat a sorból, a város zsinórban negyedik éve ad otthont strandröplabda ob-fordulónak, míg a második eseményt Csepelen rendezik. 

S akkor a rajtról: az egymillió forint összdíjazású tatai mesterversenyen nemenként csupán 16 duó szerepelhet a főtáblán, így garantált, hogy a 12, ranglista alapján kiosztott helyen kívül maradó négy pozícióért öldöklő harcot vívnak majd a selejtezőben. 

Azért is izgalmasnak ígérkezik a verseny és az egész idei sorozat, mert az esélyesek mellé kihívók csatlakoztak. Egy éve – akkor július első hétvégéjén – a nők között a címvédő Lutter Eszter, Szombathelyi Szandra páros diadalmaskodott Tatán, ráadásul az sorozatban a harmadik ob-forduló volt, amelyen 2019-ben győztek. Ők most is favoritok, ám nagy rivális lehet az egycsillagos World Tour-versenyen győztes Vaida Beáta és csupán 17 éves párja, Vecsey Fanni, a duó új párosként nyert versenyeket az idén. A férfiaknál akkor a Hajós Artúr, Benkő Balázs egység győzött, ám Hajós összeállt korábbi társával, Stréli Bencével, akivel például 2018-ban, az ifjúsági olimpián a negyedik helyig menetelt, és a pénzügyőrös párosokról se feledkezzünk meg, szóval lesznek izgalmak. 

Ahogyan szabályok engedték, a korlátozások enyhítése után idehaza a strandröplabda rögtön újraindult, különböző kategóriájú felnőtt- és utánpótlásversenyeket szerveztek az elmúlt időszakban, és sehonnan sem érkezett panasz. Azaz, hiába súlyosbodik külföldön a koronavírus-helyzet, a hazai strandröplabda-viadalokon semmi olyan sem történt, amely miatt aggódni kellene. Ráadásul aki járt már az Öreg-tó partjától csupán néhány lépésre rendezett eseményen, az tudja, a helyszín pazar, kényelmesen elfér mindenki. A szervezők maximálisan ügyelnek majd a biztonságra, ám a szórakozásra is, így nincs is jobb program július utolsó napjára és augusztus első hétvégéjére, mint ellátogatni a strandröplabda ob nyitányára. 

MKB-PANNÓNIA STRANDRÖPLABDA MAGYAR BAJNOKSÁG (időpont, helyszín)

1. mesterverseny        július 31. –augusztus 2.          Tata                             

2. mesterverseny        augusztus 14–16.        Csepel             

döntő                          augusztus 28–30.        Lupa-tó            

Utánpótlásversenyek (kategória, időpont)

U18 leány                   július 31.         

U18 fiú                       augusztus 2.    

U22 fiú és leány         augusztus 13.  

U16 fiú                       augusztus 14.  

U16 leány                   augusztus 16.  

U20 fiú és leány         augusztus 27.  

U14 fiú                       augusztus 28.  

U14 leány                   augusztus 30. 

Kezdjük el a közös munkát még ma!
‍Keress minket bizalommal!
Kapcsolat