A Sinclair tulajdonában lévő szolgáltatás eleinte Németországban, Ausztriában és Svájcban elérhető.
Az OTT platformot április 28-án indították egy élő és igény szerinti (on-demand) tartalmakra érvényes ajánlattal, amelyben szerepel a jövő hónapban sorra kerülő új esemény, a Tennis Point Exhibition Series.
A sorozat, amelyet Németországban rendeznek május elsejétől, miután mindent felfüggesztettek a koronavírus járvány miatt, két hónap után az első élő teniszesemény, négy nap alatt 32 mérkőzést játszanak le zárt kapuk mögött.
A havi 2,49 Euróba kerülő platform a Tennis Channel honlapján keresztül elérhető iOS és Android mobiltelefonokon, FireTV-n, valamint okos TV-n. Az Amerikában élő Tennis Channel Plus előfizetők is kapnak hozzáférést Tennis Channel International programkínálatához a szerződésük részeként.
A Tennis Channel International közvetíti a Tennis Bundesligát, Németország nemzeti bajnokságát, valamint archív tartalmakat is sugároz a Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF) és a Német Tenisz Szövetség (DTB) kínálatából. A platform várhatóan további piacokon is elérhetővé válik a következő 12 hónapban.
„A Tennis Channel megváltoztatta az amerikai teniszmédiát, és én boldogan jelenthetem be a bővítés további fázisát egy olyan térségben, ahol ezt a sportágat a kedvencek között tartják számon”
– mondta Andy Reif, a Tennis Channel International alelnöke.
A tenisz egy globális sport, és a Tennis Channel ideális termék ahhoz, hogy eljuttassuk a tenisz iránt rajongókhoz szerte a világban. Örömünkre szolgál, hogy elindíthatjuk ezt az úttörő szolgáltatást Németországban, Ausztriában és Svájcban, ahol a tenisz nagy hagyományokkal rendelkezik, sokan játszanak, sok szurkolót érdekel, emiatt magasan pozícionált.
A Tennis Channel emellett tervezi, hogy a platformon elindít egy ITF-csatornát is, partneri kapcsolatra lépett a digitális megoldásokat kínáló Sportradarral, hogy bevonjon egy adatszolgáltatót, így a felhasználók frissen informáltak lehetnek a profi teniszvilág mérkőzéseivel kapcsolatban.
Alig várjuk, hogy együtt dolgozzunk a Tennis Channel Internationallel és biztosítsuk az OTT-platformunkat a jelenleg zajló ritka élő sportesemények egyikéhez
– mondta Rainer Geier, a Sportradar OTT- és reklámmegoldásokért felelős ügyvezető igazgatója.
Bízunk benne, hogy a mi egyedülálló adatmennyiségünkkel és szaktudásunkkal lebilincselő élményt tudunk biztosítani a tenisz rajongóinak.