Getty Images
A több területet is felölelő televíziós társaság elutasította a Torino-Parma mérkőzés közvetítését 35 országban.
A globális kereskedelmi televízió, a BeIN Sports nem közvetítette a Torino és a Parma 1-1-re végződött mérkőzését, amikor a Serie A 2019/20-as szezonja a járvány után folytatódott, ezzel tiltakozva az ellen, hogy az olasz labdarúgás első osztályának testülete kapcsolatban van Szaúd-Arábiával.
A szomszédos Katar fővárosában, Dohában székelő televíziós társaság a 2020/21-ig érvényben lévő hároméves, 500 millió dolláros szerződése alapján 35 országra birtokolja a Serie A jogait, köztük Franciaország, Ausztrália, a közel-keleti és afrikai régió (MENA).
A társaság közleményében ez áll: „Egyetlen Serie A mérkőzést sem közvetít a BeIN Sports globális hálózata. Nem lenne helyénvaló további kommentárt fűzni a dologhoz, ezért csak annyit mondunk, hogy a jogi és nyilvános álláspontunk nem változott, és három évre megfelelően dokumentált.”
A döntést, miszerint nem közvetítik a június 20-i mérkőzést, a BeIN és a Serie A közötti feszültség miatt hozták meg. A liga 7 millió eurós szerződést között, mely alapján az Olasz Szuperkupát három éven át Szaúd-Arábiában rendezik annak ellenére, hogy az ország kapcsolatban áll a kalózkodással vádolt televíziós társasággal, a BeoutQ-val.
Tavaly novemberben a BeIN azt mondta, hogy a Serie A vezetősége a televíziós partneri kapcsolatait és bevételeit kockáztatja, ha mérkőzéseket visz Szaúd-Arábiába. A Serie A ügyvezetője, Luigi De Siervo akkor kijelentette, hogy a futballt irányító testület „nem teheti meg, hogy nem tiszteli” a szaúd-arábiai Általános Sport Hatósággal kötött megállapodást.
A megállapodást 2018 júniusában kötötte a Serie A, és az alapján a soron következő öt Szuperkupából három döntőjét Szaúd-Arábiába viszi. Ebből az első a 2019. januári volt, amikor a Juventus 1-0-ra legyőzte az AC Milant a jeddahi King Abdullah Sports City-ben.
A BeIN lépését követte a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) legutóbbi vizsgálatának megjelenése, amelyben azt állapítja meg, hogy prominens szaúdi állampolgárok is köthetők a BeoutQ illegális közvetítési hálózatának támogatásához, amely számos, a BeIN globális csatornához köthető sporteseményt sugárzott.
Szaúd-Arábia a jelentésre reagálva több új intézkedést hozott a kalózkodás elleni harcban. A Szaúdi Intellektuális Tulajdonért Hatóság (SAIP) azt mondja, elindított egy online vizsgálati kampányt olyan weboldalak és platformok megállítására, amelyek sértik az intellektuális tulajdonra vonatkozó törvényt, köztük olyan oldalakat is vizsgált, amelyek a királyságon kívülről közvetítenek.
A kormány közösségi média csatornáján közzétett közlemény szerint: „A SAIP nemrég megvizsgált és elemzett 231 weboldalt, amelyek sértik az intellektuális tulajdonra vonatkozó törvényt, mindezt azért, nehogy a Királyságból is vizsgálódjanak.”
A Szaúd-Arábiai Labdarúgó Szövetség (SAFF) szintén írt a jelentős sportjog tulajdonosoknak, beleértve az európai labdarúgó testületet, az UEFA-t is, elismerve a felelősségét, miszerint segítenie kell a térség kalózközvetítései ellen való harcban.
A Serie A-nál maradva, a digitális sportmédia cég, a DAZN a hírek szerint megállapodott a ligával az idei szezon fennmaradó fizetési részleteiről, ami a hazai közvetítési jogokért jár.
Hangsúlyozva, hogy a nem megrendezett mérkőzésekért nem fizet, a DAZN nem teljesítette a májusi részletet, mondván a Serie A meccseket a Covid-19 miatt felfüggesztették. A SportBusiness szerint a DAZN két részre osztja az összeget, az elsőt június 27-ig, a másodikat július 20-ig teljesíti.
Az IMG, a Serie A nemzetközi partnere szintén megállapodott a ligával a 2019/2020-as szezon még hátralévő fizetési részleteiről.