Getty Images
Az amerikai befektető cég a rivális CVC-vel harcol az olasz elsőosztályú bajnokságért.
Az amerikai befektetési cég, a Bain Capital 3 milliárd eurós első ajánlatot tett a Serie A 25%-os részesedéséért, állítja a Bloomberg.
A bostoni cég reméli, hogy kiüti a nyeregből a rivális magántőke céget, a CVC Capitalt. A Bain ajánlata, akárcsak a CVC-é, elsősorban a liga médiajogaira fókuszál. A Serie A jogainak hároméves ciklusa a 2020/21-es szezonban jár le, és évente 1,3 milliárd eurót ér.
A CVC 2,2 milliárd eurós befektetésről beszélget a ligával, a kizárólagos tárgyalási időszaka június végén jár le.
A megállapodás alapján a CVC 20%-os részesedést szerezne a Serie A-ban, a cég szerepet vállalna a TV jogok értékesítésében, és alapot hozna létre a liga stadionjainak fejlesztésére. A CVC tízéves szerződést szeretne kötni a 2020/21-es szezontól, állítólag 11 milliárd euróért.
A Blackstone, egy másik amerikai magántőke befektető is fontolgatja, hogy kölcsönad Serie A kluboknak a koronavírus járvány miatti költségek fedezésére.
Miközben a június 20-án folytatódó Serie A a stabil pénzügyi hátterét próbálja megteremteni, bejelentette, hogy megállapodást kötött a Coca-Colával, így az ismert brand lesz a hivatalos főszponzora a 2020/21-es szezontól.
A megállapodás az óriáscég Olasz Kupára kötött szerződésének kiterjesztése, annak sorozatnak is a Coca-Cola lett a névadó szponzora.
Az új együttműködés a június 17-re kiírt 2019/2020-as Olasz Kupa döntőtől indul. A brand mellett a Coca-Cola a közösségi, digitális és játékplatformját is felhasználja, hogy a szurkolókat mozgósítsa a fontos mérkőzésre. A szerződés értéke évi 5 millió euró.
A bejelentéssel a Coca-Cola tovább erősíti együttműködését az olasz labdarúgással. Tavaly decemberben a cég megvette a Szuperkupa névadó jogát, októberben pedig kétéves partneri megállapodást kötött a Serie A bajnokcsapatával, a Juventusszal.